Bakonyi LOvasközpont
ló által asszisztált foglalkozások
Kolits Viktória vagyok a Bakonyi Kikötő megálmodója. Pénzügyi területen, közgazdászként végeztem főiskolai tanulmányaimat, így az életem nagy részét a fővárosban töltöttem. Munkám során középvezetői és projektvezetői pozíciókat töltöttem be, mely során számos tapasztalatot szereztem a vezetői kompetenciák területén. Gyerekkorom óta a lovak szerelmese vagyok, iskolás éveim alatt díjugrató és díjlovagló versenyeken vettem részt. Folyamatosan képzem magam nemzetközileg elismert módszerekkel, mind a természetes lókiképzés, mind a klasszikus lovas művészet ágán. Több, mint tíz éve foglalkozom lovasoktatással. A Bakonyi Lovasközpont vezetőjeként élmény alapú lóasszisztált programok, lovaskurzusok, valamint képesség-, és készségfejlesztő foglalkozások tárházát kínálom Eléd.
Kálmán Kata vagyok, a Károli Református Egyetemen végeztem pszichológus hallgatóként, emellett a Mosolyvár Lovasközpont megalapítója. Már fiatalon megtapasztaltam azokat az értékeket, melyeket a lóasszisztált foglalkozások nyújthatnak. Az általam tartott foglalkozásokon nagy hangsúlyt fektetek a személyre szabott fejlesztésre, a gyermekek egyéni fejlődési ívének támogatására. Pszichológusi tudásomat, saját élményű csoportos önismereti élményeimet és a díjugrató versenyeken szerzett tapasztalataimat felhasználva várom mind az egyéni, mind a csoportos élményprogramokra jelentkezőket.
A Bakonyi Lovasközpontot azért hoztuk létre, hogy mindkettőnk tudását és tapasztalatát maximálisan felhasználva nyújtsunk egyedülálló élményt lovainkkal.
Miért pont a lovak?
A lovak és emberek együttműködése több száz éves alapokon nyugszik, legyen szó munka, versenysport, katonaság területekről vagy akár szabadidő eltöltéséről.
A lovak, mint menekülő állatok folyamatosan monitorozzák környezetüket a túlélés szempontjából. Azáltal, hogy társas lények szociális, hierarchikus rendszerben élnek, így kommunikációs képességük kifejlett a ménesen belüli feladatok teljesítéséhez. A lovak életében a ménes, mint szociális élettér viselkedési szabályok és hierarchikus törvények alapján működik, melynek kulcsa a túlélés. Eme túlélési ösztönük és természet adta nonverbális kommunikációjuk, laterális gondolkodásmódjuk és szinkronizációs képességük segítenek bennünket is a jelenben maradni. A lóval asszisztált foglalkozások olyan érzelmi töltést adnak, mely a módszer tartós hatását biztosítja.
2018
Minden jól működő társas kapcsolat alapja a megfelelő kommunikáció. Fontos, hogy megértsük egymást, hogy "egy nyelvet beszéljünk".
Így van ez a lovakkal való kommunikáció esetében is. A lovak - elsősorban evolúció adta tulajdonságai - segítenek minket kapcsolataink, kommunikációnk, munkánk során a közös összhang megteremtésében vagy akár önmagunk megtalálásában, erősségeink felfedezésében. Miután megértettük az alapvető viselkedési formákat, megtanultuk, hogy azokra hogyan reagáljunk, kezdhetünk el arról beszélni, hogy megpróbálunk "beszégetést kezdeményezni". Mint a nyelvtanulás esetében az "ABC", valamint a szavak megtanulását követik az eleinte egyszerű majd összetett mondatok. Ez az alapja a magabiztos kommunikáció elsajátításának.
lóval asszisztált foglalkozasokról
Természetesség
Befelé figyelés
Interaktív testbeszéd
Ló mint tükör
Szemléletünk
Hullámzó életpálya,
változó életkörülmények, magánéleti válságok, önértékelési elakadások, döntésképtelenség,
fejlődési nehézségek.
,,Változtatni akarok!"
Szemléletváltás
Önismeret
Döntésképesség
Belső egyensúly
Felismerések
Elfogadás
Kiknek ajánljuk?
Kommunikáció fEjleszTÉSE
- konfliktuskezelés
- asszertív kommunikáció
Életvezetés
- stressz- , időmenedzsment
- kiégés
Önismeret / Önmagunk megtalálása
- önbizalom erősítése
- motiváció növelése
- egyensúlyba kerülés
Páros foglalkozások
- szülő-gyermek, testvérpár, házaspár, üzlettársak, barátok
- konfliktuskezelés - viselkedésminták felismerése - érzések verbalizálása
- asszertív kommunikáció
Csapatépítés
- feladatok menedzselése - együttműködés - erősségek elosztása - csapatmunka
- kreativitás - közös célok -belső motiváció
Vezetőképzés
- megfelelő vezetési stílus megtalálása - határok kialakítása - feladatok delegálása
- törekvés az eredményes együttműködésre - stresszmenedzsment
Szolgáltatásaink
Páros Önismereti foglalkozások
csoportos önismereti foglalkozÁsok
Egyéni önismereti foglalkozások
Fejleszd önmagad, vagy közösen pároddal/barátnőddel/barátoddal/ baráti társasággal a lovak segítségével.
Elképzeléseid alapján, lovainkkal feltérképezzük mi szükséges ahhoz, hogy a jelenben és a jövőben egyaránt eredményeket érj/érjetek el adott területen:
- önbizalom erősítése - önismeret/ önmagunk megtalálása - kommunikáció megkönnyítése - stresszkezelés - motiváció növelése - döntéshozatal elősegítése
Ló-lovas kommunikáció kurzus
Mindig is érdekelt a lovak varázslatos világa? Ha a válasz igen és szívesen megismerkednél lovainkkal, többet megtudnál a velük való kommunikációról, válassz kurzusaink közül.
Élményprogramok
Imádod a lovakat, ha már ültél lovon - de akkor is ha még nem, és szeretnél egy kis időt kedvenceiddel tölteni, válassz élményprogramjaink közül
- hozd el barátnőidet/ barátaidat - leánybúcsú - ajándék különleges alkalmakra ( születésnap, nászajándék, névnap, évforduló, vagy akár csak úgy...)
CÉges Csapatépítés/ vezetői Kompetenciák fejlesztése
Szabaduljatok el a mindennapi mókuskerékből egyenesen a természetbe. Miért ne lehetne egy csapatépítés szórakoztató és élményekkel teli?
-Kommunikáció -Kompetenciák -Vezetőképzés
KapcsolAT
Bakonyi lovasközpont
bakonyilovaskozpont@gmail.com
Kálmán Kata : +36-20-433-0432
Kolits Viktória: +36-30-162-2582